fbpx

Rólam

Rólam

Szia! Forró Heni vagyok, funkcionális és holisztikus táplálkozási tanácsadó.

Mottóm, hogy „Nem a betegségekkel kell foglalkoznunk, hanem az életmódunkban rejlő hibákkal. Szüntesd meg ezeket a hibákat, és a betegségek maguktól eltűnnek!”

Hivatásom, hogy minél több embernek segíthessek megváltoztatni életmódját és ezáltal a teljes életét is, hiszen „az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.”

Hogyan kerültem erre a szakterületre?

A sport gyermekkorom óta életem részét képezi. Hat éves koromban kezdtem el táncolni, azt követően pedig több más sportban is kipróbáltam magam már. A sport szeretetének köszönhetően pedig a Szegedi Tudományegyetem Rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakán tanultam és szereztem diplomámat.

Ahogy sokan mások, 18 éves korom körül én is elvesztem a diéták világában, amivel kezdetét vette egy hosszú, egészségügyi kihívásokban gazdag út. 

A folyamatos jojózás mellett hormonális egyensúlytalanságokkal, pajzsmirigy gondokkal találtam magam szemben és természetesen nem értettem, hogy miért nem működnek nálam azok a diéták, amik másoknál igen. Ekkor már tudtam, hogy ennél sokkal összetettebb a kérdés, és hogy nem vagyunk egyformák, nem működik mindenkinek ugyanaz az étrend, ugyanaz a makrotápanyag arány. Rengeteg olvasásnak, kutatásnak és folyamatos tanulásnak köszönhetően ma már tudom, hogy mi miért működik, vagy nem működik egyes embereknél.

Nem szeretem és nem is hiszek annyira a túl szélsőséges étrendekben. Volt, hogy én is kipróbáltam és követtem évekig szélsőségesebb irányzatokat (már csak szakmai kíváncsiságból is), amiből sokat tanultam és tapasztaltam.

Munkám során semmilyen „mágikus csoda divatdiétát” nem alkalmazok vagy ajánlok, csak bizonyítékokon alapuló, tudományos táplálkozási elveket használok holisztikus megközelítéssel.

Mit jelent, hogy holisztikus?! Megnyugtatok mindenkit, semmilyen misztikus jelentéssel nem bír a szó, csupán annyit jelent, hogy a tanácsadások során figyelembe veszem az egyén testi állapota és tünetei mellett a lelki és mentális tényezőket is! Az embert test-lélek és szellem egysége teszi emberré, így ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni!

Én magam egyébként különböző irányzatokból vegyített táplálkozást folytatok (nem, mintha nagyon kategorizálni kéne a táplálkozási szokásokat véleményem szerint), melyekből adaptáltam a számomra megfelelő és rám jó hatással levő elveket. Kicsit flexitáriánus, kicsit mediterrán, clean eating elvekből is merítettem és a 80/20 szabályt is nagyjából tartom, de mikor mire van szüksége a szervezetemnek!

Ezen a hihetetlenül gyorsan fejlődő területen, a táplálkozástudomány területén fontosnak tartom, hogy rendszeresen képezzem magam és a tudásom mindig naprakészen tartsam!

Forró Heni

Funkcionális és holisztikus szemlélettel segítem a hozzám fordulókat, ami azt jelenti, hogy figyelembe veszem az egyén

melyekkel célzottan a kiváltó okok (legyen az testi, lelki, vagy mentális) megtalálásával és kezelésével a gyökerénél foghatjuk meg és előzhetjük meg a betegségeket.

Saját tapasztalataimmal és tudásommal segítettem már sokaknak elérni a céljaikat teljesen személyre szabottan, legyen szó fogyásról, vagy egyéb egészségügyi kihívásokról, mint például hormonális egyensúlytalanságok, pajzsmirigy problémák, emésztési zavarok, inzulinrezisztencia stb.

Mindig örömmel tölt el, amikor látom, hogy munkámmal egy egészségesebb és teljesebb életet hozok sokak számára ebben a rengeteg egészségügyi kihívásokban és betegségekben teli világban.

Remélem, hogy hamarosan együtt dolgozhatunk ezek elérésében!